Valóság a legendában János vitéz és Iluskája igaz története

Valóság a legendában János vitéz és Iluskája igaz története

Buda alatt a ráckevei régi temetőben járva egy különös útjelző táblán akad meg a

tekintet:

JÁNOS vitéz sírja felé mutat a nyíl. A nyíl irányába haladva egy félbetört oszlopú

síremlék áll. Rajta a felirat: Itt nyugszik Horváth Nepomuki János /rangjai és

kitüntetései felsorolva/ aki nem más, mint Petőfi Sándor megálmodott mesehőse: János

vitéz.

Minden legendának van valóság magva, amit nem szabad hagyni feledésbe merülni.

De hát ki is volt Ő valójában?  A legenda már valóságos élettörténetté alakul át,

korabeli ráckevei dokumentumokra támaszkodva. Borovsky Samu már 1910-ben

megjelent Pest-Pilis-Solt vármegye Műemlékei” című monográfiájában említi meg a

ráckevei műemlékek között Horváth N. János síremlékét „A jobbágyból lett világlátott

huszárkapitányról” írva.

1774. május 1o.-én született Ráckevén. Az anyakönyv tanúsága szerint Piringer

Jánosként látta meg a napvilágot. Apja Piringer Pál, édesanyja Gáspár Magdolna. A

ráckevei nádfedeles házból hamarosan az égiek mezejére távozott az édesapa, akiről a

kis Jánoskának nem is maradt emléke.

A megözvegyült édesanya – hogy a kisfiú apa mellett nőhessen fel – a gyászév letelte

után férjhez ment nemes Horváth János megyei perceptorhoz. Az édesanya kikötése

volt, hogy a házasságkötéssel egyidejűleg a kis Jánost adoptálja a férje. Így lett Piringer

Jánosból Horváth Nepomuki János.

Az új házasság sem volt hosszú életű, az édesanya hamarosan meghalt egy következő

gyerekszülésben. A kis Jánost rövid ideig mostohaapja nevelte, aki italozó lett, elverte

csekélyke vagyonát is, és az árvát magára hagyva Ráckevéről elköltözött. Ekkor a

gyermeket atyai nagybátyja, Piringer György vízimolnár vette magához. A molnárnak

azonban volt már egy kislánya – Juliska. A két gyerek, Jancsi és Juliska együtt

nevelkedett Piringer György házában. Jancsi gyerek Ráckevén járt iskolába, majd

Szőnyi Pál szabómesternél lett inas, később segéd.

Fordulatot az 1793-as esztendő hozott életében. Európa háborúba ájult. A francia

forradalom és a jakobinus mozgalom ellen katonai koalíció szerveződött. I. Ferenc

császárnak katonára volt szüksége, ezért elrendelték az újoncozást. Ráckevének három

lovas huszárt kellett kiállítania teljes felszereléssel a város költségén.

A szabó céh javaslata alapján került Horváth N. János az I. huszárezredbe, 12 éves

szolgálatot vállalva a városért. Amikor a fejébe nyomták a díszes csákót, a 19 éves

fiatalember egyedül Juliskát sajnálta itt hagyni, akihez már gyengéd szálak fűzték.

Minderről az 1845-ben írt végrendelete árulkodik.

Ezredével szolgálati helyére, Észak-Itáliába /Taljánországba/ került. Itt kiválóan

megtanult németül, olaszul és – mert többször jártak francia területen – franciául is. A

kemény kiképzés után gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1794-ben káplárrá /tizedessé/

léptették elő.

Közben Franciaországban nagy változások mentek végbe. Napóleon magához ragadta a

hatalmat, és európai hegemóniára tört. 1799-től véget ért a viszonylag nyugalmas

garnizoni élet és véres csaták sorozata következett. 1798-ban Horváth N. Jánost

áthelyezték az 5./Radeczky/ ezredhez. Az első marengói csatában súlyosan

megsebesült, amikor testével védte Alvinczy tábornokot. Hősiességéért megkapta az

Ezüst Vitézségi Érmet.

A második marengói ütközetben ismét hősies bátorságot tanúsított, aminek

eredményeként megkapta a strázsamesteri rangot, majd alhadnaggyá léptették elő. A

franciák sikeres előnyomulása feltartóztathatatlan. 1809 májusban bevonultak Bécsbe,

két nappal később magyar földre léptek. Horváth N. János ezrede ott verekedett június

14-én a vesztes győri csatában.

1808-tól kiéleződött Napóleon viszonya a pápával is, a franciák megszállták Rómát,

1809-ben májusban megszüntették az egyházi államot, mire VII. Pius pápa kiközösítette

Napóleont. 1810-ben szenátusi határozattal kimondták, hogy a Francia Birodalom

második fővárosa Róma, és római király címmel Napóleon fiát ültették a trónra, a pápát

Svájcba száműzték. A francia betolakodókkal szemben Horváth N. János ott harcolt

Rivoli hídjánál és a Piave partján. 1812-től Napóleon csillaga hanyatlani kezdett, 1813-

tól már francia földön zajlott a háború. Napóleon hatalmas vereséget szenvedett a

lipcsei csatában. Az újabb hadjáratban Horváth N. János már kapitányként vett részt,

önálló lovasszázad élén. Katonai érdemeiért ekkor kapta meg az Armadia Keresztje

kitüntetést.

1814 márciusban nemzetközi nyomásra Napóleon visszahelyezte a pápát jogaiba. A

francia követ előzetesen jelezte, hogy a pápát napokon belül átadják a határ mellett

szolgáló Radeczky ezred „fiók strázsájának”. Ez a „fiók strázsa” Horváth N. János

lovasszázada volt. A század két nap alatt kelt át az Alpokon a pápát kisérve. A 72 éves

pápa az Alpokon átvezető havas útszakaszon dideregve fázott, ekkor Horváth N. János

saját köpönyegét és mentéjét terítette az alvó pápára. Ezt a jelenetet a vatikáni könyvtár

folyosóján ma is látható falfestmény örökíti meg, melyen a hintóban alvó VII.Pius fehér

huszárköpennyel van letakarva. Körülötte mentében lévő huszárok lovagolnak, csak

egyikőjükön nincs dolmány és mente.

Az egyházi vezetők és Róma lakossága hálás tisztelettel fogadta a magyar huszárokat.

A pápa díszlakomát adott tiszteletükre. Őszentsége az ezrednek zászlót adományozott,

Ferenc császár az újjászervezendő pápai hadseregnek száz magyar csikóval, száz lovas

fegyverzettel és kétezer gyalogsági felszereléssel fejezte ki elismerését. Horváth N.

János pápát kísérő küldetése a nemzetközi nagypolitika részévé vált.

Megkapta az ezüst sarkantyús csizmát, majd Nápolyban a királytól átvehette a Szicíliai

Arany-Kereszt kitüntetést. 1845-ben íródott végrendeletében az ezüstsarkantyús csizmát

hajdani Juliskája fiának hagyományozta, a kitüntetésekkel kapcsolatban pedig úgy

rendelkezett, hogy síremlékére véssék fel a Krisztus Keresztet, a Szicíliai Keresztet és

az Ármádia Keresztjének másolatát.

1814 júliusban az ezredet visszarendelték az osztrák-francia határ térségébe. A távozó

ezred tisztjeit a pápa audiencián fogadta, Horváth N. Jánost pedig a Krisztus-Rend

Gyémánt csillag rendjellel tüntette ki, ez a pápa által személyesen adományozható

legmagasabb kitüntetés. Így lett Horváth N. János a Krisztus-rend és a Szent György-

rend lovagja.

Ez a rendjel 1815-ben Milánóban készült, rajta arcképe felismerhető. Halála után a

Krisztus-rend csillagát Juliska örökölte. Juliska halála után a ráckevei katolikus

templomba került, ahol az áldoztató kehelyre forrasztották.

1937-ben letétként a székesfehérvári Egyháztörténeti Gyűjteménybe helyezték el, ma is

ott őrzik./Ktsz.99,/

Napóleon bukása után Európa fellélegzett. Jánosunk is megelégelte már a 22 évi katonai

szolgálatot és nyugdíjazását kérte. Ekkor mindössze 41 éves volt. Milánóban még

megfestette saját portréját majd hintón visszament szülővárosába Ráckevére. Elsőként

Juliskát kereste, aki az elmúlt 22 évben férjhezment Gáspár János vízimolnárhoz és

szeretettel nevelte szintén János névre hallgató egyszem fiacskáját. A kapitány eltemette

lelkében a régi szerelmet, de életük hátralévő része végig szoros barátsággá vált, amit

1845-ben írott végrendelete is tükröz. „Gáspár Jánosnénak született Piringer

Juliannának hagyom….a kapitányi portrémat a fekete rámában, s ……minden fenn

maradó pénzemet s a Krisztus és Armádia Keresztem. ”Ezüst sarkantyús csizmáját

pedig Juliska fiára hagyta. /Az arckép a Gáspár családtól a ráckevei Árpád Múzeum

tulajdonába került Ltsz.66.432.1/

Ráckevén házat, földet vásárolt, de 1824-ben ismét uniformist öltött a császár hívására

és főkapitányi rangban a testőrségben vállalt szolgálatot. A gárdánál tizenegy évet

szolgált majd hatvanegy éves korában végleg búcsút mondott a katonaéletnek.

Letelepedhetett volna bárhol, de a szíve hazahúzta Ráckevére. Ettől kezdve már csak

emlékeinek élt. 73 évet adott számára a sors. 1847 február 7-én halt meg Ráckevén.

De hogyan lett a legenda valóság magvából János vitéz? Egyáltalán, Petőfi hogyan

tudhatott az árva gyerekből lett legendás huszárkapitányról?

Petőfi a János vitézt 1844-ben írta. Dömsödön egy évvel később tartózkodott, így tehát

korábban kellett hírt hallania a vitézről! Petőfi pedig Ráckevén sohasem járt, akkor

honnan az információ? Magyarázat erre is van. A kulcsot Ács Károly személye jelenti,

aki ugyancsak 1823-ban született Ráckevén, jogi tanulmányait Kecskeméten végezte. A

jogot tanuló Jókai 1842 őszén egészségi okokból Pápáról Kecskemétre iratkozott át, aki

Ács Károllyal közeli barátságba került. 1843-ban Kecskemétre érkezett Petőfi is.

Korábban Jókai és Petőfi együtt diákoskodtak Pápán. Jókai hozta össze Petőfivel Ács

Károlyt. A több hónapos együttlét során mesélhetett a ráckevei Ács Károly a neves

huszárkapitányról. Barátságuknak köszönhetjük Petőfi Sándor örök életű szépséges

„János vitéz” –ét.

Ráckeve város lakossága János vitéz díszkutat állított emlékére a Szent István téren.

A dokumentumok az Árpád Múzeumban megtekinthetők.